Közben a tank

Sarkalatos pontja a dolognak a még jó állapotban lévő tank konzerválása. Sajnos már nagyon nehezen, gyakorlatilag lehetetlen normális benzintankot fellelni, ha szükség lenne rá.
Az eredeti tankot már le kellett cserélnem a német autó bontott tankjára évekkel ezelőtt.
Most ismét homok-fújva, majd egy két komponensű alapozóval lett kezelve, több rétegben is.
Karosszériásom szerint ez már önmagában megvédi a fémet, de azért a biztonság kedvéért kapott egy „rücsi”-s réteget is.

Az alapozónak jó kis kamuflázs színe van. 🙂
… és a „rücsis” végeredmény.

…. majd jött pár másik kép is

hogy jó úton halad. Egyre inkább az az érzésem, hogy nemsokára nekem is bele kell tennem nem kevés munkát az összeszerelésbe.

Az első sárvédőn még látszik az előretolt amerikai kinézet szerinti irányjelző kivágásának a terve.

A fényezőnél

Az alvázkeret és a karosszéria levédése után a Feroza már a fényezőnél várja a sorsát.
Picit sötétebb szürkére szeretném, mint az eredeti színe, a lökhárítók és a tartozékok meg feketék lennének.

A bomlás fázisai

Végül is sikerült szétszedni az autót. Elképzelhetetlen mennyiségű csavar, alkatrész, szigetelés van egy ilyen járgányban.
Leszerelve, mindent feliratozni, elcsomagolni, elrakni nem kis feladat.

Azért vannak aggályaim az összerakással kapcsolatban.
Az autó elég sok módosításon esett át, azalatt az idő alatt, amíg nálam volt. Ezek évtizedekben mérhetőek és már nem emlékszem melyik drót, kábel milyen funkcióval bírt.
Elég elrettentő a gondolat, hogyan fogom újra kitalálni mi hova csatlakozik majd.
Például az alábbi kép……

A centrálzár és az ablakfelhúzó elektronika pókhálója.
A centrálzár és az ablakfelhúzó elektronika pókhálója.
A karosszéria hátsó felén a kerékíveknél látszanak a régi műgyantás javítások. -Ott nem rohad.. 🙂

Várakozás

A pécsi kasztni végre felkerült a karosszériáshoz.
Tüzetesebben megnézve nem hibamentes, de sokkal jobb állapotú, mint az enyém.
Ebből ki lehet indulni, ha már felújításról van szó.

Valahol szét kellene szednem az aztót és tárolni az alkatrészeket, amíg az alváz rendbetétele és a kocsiszekrény cseréje után az egész cucc végez a fényezőnél.
Bárhogy is keresem egyenlőre nagyon reménytelen találni bármilyen alkalmas műhelyt vagy garázst…

Lökhárítók

Egy másik autó fényezése közben megpróbáltam az előzőleg átalakított lökhárítókat lefényezni.
Az alapozás és fényezés után nem kapott lakkot, mert mindenképpen matt színben gondolkozom. -Majd meglátjuk hogyan válik be…

kitöltő-alapozó
az általam kedvelt antracit-szürke