Kuplung-bowden

Már régóta problémám van a motorral, de az elmúlt pénteken kénytelen voltam elindulás után visszafordulni. Még szerencse, hogy 30 métert sem tettem meg, amikor éreztem, hogy pattan valami a kuplung megnyomásakor. Párszor rátaposva, teljesen megadta magát a dolog és a motorháztető felnyitása után megbizonyosodhattam, hogy igen, elszakadt a kuplung-bowdenem.
Érdekes, hogy leakadt a pedálról a szem, pedig az alábbi képen látszik még egy jó pár acélszál, ami még tarthatta volna.

 

 

 

 

Párszor már belefutottam ilyesmibe. Volt, hogy olyan 20 Km-t kellett autóznom kuplung nélkül. Azt hittem soha nem érek haza…
Még rögtön aznap rendeltem egy cseredarabot, ami hétfő délelőtt meg is érkezett.

 

 

 

 

 

 

Mindenek előtt érdemes az új bowdent egy kicsit bezsírozni és megjáratni a végeknél, mert így nem csak kenést adhatunk neki, hanem a lassan befurakodó portól is védhetjük a bowdenház belsejét
A csere viszonylag egyszerű, bár némi trükközést azér igényel. -Mire rájöttem…
Első körben a pedálba kell beakasztani a motortérből átvezetett kábelt.
Ez persze úgy van megoldva, hogy szinte lehetetlen a alulról, pedálok felől megtenni.
Viszont, ha a kormány alatti védőpanel alatt kitekerjük a kisebbik biztosítékdobozt rögzítő csavart, majd félrenyomjuk, akkor abból az irányból ügyesen be lehet akasztani a pedálkampóba a bowden végét.
Ezek után már csak a motortérben kell elrendezni mindent és alul beakasztani a kuplungkarba.
A beállítást a tűzfalon keresztülfűzött és ott lazán meghúzott bowden-ház rögzítésével lehet megtenni. Kis rutinnal (bár ez nem hangzik túl jól) 15-20 perc alatt megvan mindennel együtt.