Egy nap 3 csavar

Az új rendbe rakott karosszérián a tanknál van egy takarólemez, amit három csavar rögzít.
Még korábban láttam , hogy ezekbe a furatokba a régi csavarok berohadtak és egyszer időt kell rá szánnom, hogy valahogyan kiszedjem és újra „menetképessé” tegyem a furatokat.
Ez az idő a mostani hét végén jött el. Sok óra, munka, káromkodás, jó pár fúrószár és idegszál elhasználása után sikerült a műtét. A panelt már az új csavarok fogják, illetve egy helyen egy műanyag patent. Talán ez a legjobb megoldás ezen a helyen, ahol erősen kitettek a fémalkatrészek a korróziónak.

A panel a helyén

A patentos rögzítés

Elektromos szerelések

Ma befejeztem az autó elsődleges elektromos rendszereinek szerelését.
Működnek a fényszórók, az irányjelzők, van gyújtás és a benzinszivattyú is működik.
Még a hátsó ködlámpa is újra lett kábelezve, de már modernebb vízálló csatlakozókkal szerelten.
Persze még hátra van a riasztó, az elektromos ablakemelő, központi-zár HiFi és egyéb másodlagos rendszerek készre szerelése.
Ezeket újragondolva, újrakábelezve próbálom kialakítani, hogy ne maradjon olyan drótkáosz az autóban, amit amit a szétszedésekor találtam.
Még nem írtam, de sok keresgélés után, egy ajánlás alapján találtam meg a legjobb megoldást a különböző kábelek, drótok beszerzésére. Náluk minden van, ami kell a kábelezéshez. Madzag Bt. Weboldaluk ugyan nincsen, de a címükre rá lehet találni a neten.

Forrasztva, zsugorcsövezve és a menetesen rögzíthető csatlakozó.

Ablaktörlő spricni

Sajnos az ablakmosó kis műanyag fúvókája a kiszedés során eltört. A csőcsatlakozó megadta magát, amikor megpróbáltam lebontani róla a rákövesedett műanyag PVC csövet.
Most az összeszerelés során ezt is meg kellett oldanom.
A kis műanyag csőcsonkot visszavágtam és belefúrtam egy olyan lyukat, amibe egy kis réz-csonk pont belefért. Lét komponensű műgyanta ragasztóval rögzítettem.

A motorháztetőbe illesztett ablakmosó-fúvóka

Fékcső

Újabb problémák megint (ez egy autófelújításnál normálisnak tudható be).
Viszont menet közben volt némi vízkár, ami miatt megint jó egy hónapig nem tudtam hozzányúlni az autóhoz, de legalább a kármentés és a rendrakás közben az alkatrészek között is rendet tudtam vágni (egy kicsit 🙂 )

Szóval még jó egy hónapja, -a hátsó fékbovdenek cseréje után- a fékpróba során felfedeztem, hogy a benzinszivattyú környékén spriccel a hidraulika folyadék. -Rossz hír, cserélni kell a csövet. Sajnos a karosszériacsere vagy az alváz rendbetétele során sérülhetett meg.
Hiába elég régi és rozsdás ahhoz, hogy egy mozdulattól eltörjön.
Nem maradt más hátra mint a csere. Találtam Dunakeszin egy céget, akik rézből megcsinálják a kívánt hosszúságot, amit majd kézzel lehet a kívánt formára hajlítani.
A dolog nem ördöngös, tegnap sort is kerítettem a cserére. A régi fékcső kiszabadítása után csak a régi helyére kellett hajlítani a csövet és a meglévő felfogatással fixálni a csövek helyzetét.
Külön örömömre szolgált, hogy a konzolrögzítő csavarokkal nem nagyon kellett bajlódnom. Egy kivételével simán bonthatóak voltak. 🙂

A levegőszabályozó rendszer

Visszaszereltem a levegőszabályzó rendszert.
Persze ez sem úszta meg a gondos takarítást és renoválást.

Első körben szét kellett szednem az egységet, hogy kitakarítsam.
Szerencsére nem volt túl bonyolult a szétszedése, csak pár patentet kellett leszedni és szétcsúsztatni az oldalakat.
Az eszköz úgy van megtervezve, hogy összerakni sem túl bonyolult.
Minden beugrik a helyére. 🙂

Simán szétcsúsznak az oldalak.
Ezek a patenszemek tartják össze a két részt, amiben a lamellák mozognak.

Az elöregedett szigetelő-szivacsréteget súrolással távolítottam el, majd a kínából rendelt öntapadó szigetelő szivaccsal vontam be a szükséges részeket.

A porló régi szivacsréteget el kellett távolítanom.
Az új bevonat.

Csili-vili

Most érkezett messzi Kínából egy apró, ám reprezentatív alkatrész.
A zárrögzítőt hivatott lefedni, hogy gyönyörű, fényes metálszürke és emblémával ellátott felület látszódjon belőle.
Több is jött belőle, így ha valakinek megtetszik, van belőle eladó. 🙂

Az egyik nagy kihívás

Minden bizonnyal az egyik legnagyobb kihívást az elektromos rendszer okozza.
Nem csak a régi kábelek csatlakozóinak rendbetétele vagy átforrasztása más modernebb, vízhatlan csatlakozókra, hanem a hosszú évek alatt össze vissza kialakított módosítások (ablakemelő, központi-zár, riasztó, radar, automata ablakfelhúzó, HiFi, stb. ) vezetékhalmának újragondolása okoz nem kis feladatot.
Még ránézni is borzasztó, nehogy belegondolni, mennyi időbe fog telni, mire minden működni fog…

A káosz maga.

Fázisok

Próbálom valamilyen logika szerint összerakni az autót.
A benzinrendszer kész, a tank a helyén.
A motortérben nagyjából rend van, A vezetékek, vákuumcsövek, fékcsövek bekötve, a hűtő is a helyén.

Az egyik régi és az új „benzinálló” üzemanyagcső, a széles minőségi bilincsekkel.
A régi hűtő a helyén.

A fényszóró rögzítéshez használt csillagcsavarok is modernebb és ellenállóbb inbuszos csavarokra lettek cserélve. -Ezek könnyebben csavarhatóak, még akkor is, ha a rozsda elkezdi megenni a csavarfejet.

A régi és az új csavarok
Ilyen volt….
ilyen lett.

A fényszórók is a helyükön.

Ajtók átrakása

Sikerült az egyik ajtó alkatrészeit átpakolnom az új ajtóba. Ablaküveg, utólagos ablakemelő, központi-zár, hangszóró, stb.
Kis problémaként megoldandó feladat volt, hogy az új ajtó már eredetileg elektromos ablakemelőre volt tervezve, így belülről más kialakítása volt a karosszériának mint az eredetin volt (nem volt kézi ablakemelőnek kivágás). Kicsit gondolkozni és felxelni kellett a megoldáshoz, de szerencsésen megoldható volt ez a probléma is.