Direktszűrő

 

shapeimage_2IMG_0414

Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbálom az Ausztál Ferozás oldalon olvasott direkt-szűrőt. Ez az az olajos filmszűrő aminek sokkal kevesebb az légellenállása mint a gyári papírosnak, viszont sűrűbb karbantartást igényel. (Nem-nem a sportlégszűrőről van szó, ami nem tesz túl jót a motornak.) A motortérből is kikerülhet az a rengeteg vas ami a levegőszűrőhöz tartozik és talán a én modellemnél hiányzó levegőpuffer hiányát is kompenzálja.

A csere után csak ajánlani tudom. A dögösebb hang -az is csak amikor “odalépek”- csak velejáró, de jobban ugrik az autó és eltűnt az alacsony fordulatszámokon jellemző lomhaság is.

Gyakorlatilag a gyári csövet kellett megtoldani egy kis 6,3mm-es műanyag csővel (köszönet Pannonpipe) és már össze is állt a dolog. Az egészhez még egy kis merevítőt gyártottam, hogy ne lógjon a szűrő, így már a nagyobb zökkenőket is bírja a cucc.

A későbbiekben talán egy hővédő lemezt is csinálni fogok, ami a motortér forró levegőjét hivatott minél jobban visszaverni. Állítólag a levegő minden egyes Celsius-fokának emelkedése egy lóerővel csökkenti a motor erejét.

 

Szívó oldal cseréje

IMG_0417

A múlt hétvégén rászántam magam és kicseréltem a komplett szívó oldalt. Az Appaluse motorjában lévő egy picit más. Másfelé állanak a levegővezetékek csonkjai és hiányzik egy hűtővíz légtelenítő kivezetés is. A “német” Ferozából viszont egy remek darabot sikerült kimenteni, amihez pár nap alatt egy tömítés is beszereztem.

Szerintem a csere elég jól sikerült, bár nehezen az első indítás nagyon nehezen jött össze.

A dologgal egy időben a kissé rendet raktam a motorcserénél összegubancolódott kábelek között és lecseréltem a kormányszervó szivattyúját és a felújított szíjfeszítőt is

Sok apróság

DSCN0563-filtered

Régóta nem írtam semmit itt az ideje.
Az első örömhír, hogy hosszas keresgélés után kaptam egy telefonszámot aki végre legyártotta nekem a ponyvatető felszereléséhez szükséges patentszemeket. (A régebbiekből sajnos jó néhány elvesztett.) Már majdnem feladtam, mert senki nem állt szóba velem. Ilyen “kis picit” nem akart leesztergálni egyik szaki sem. Tehát egy rövid egyeztetés után Szentendrén egy nagyon jó fej esztergályos csípőből jobbakat csinált mint az eredeti gyári volt, egy sec alatt. Utólag is köszönet érte.
A ponyván is történt egy kis átalakítás. A hátsó oldali cipzárakat és az azokat letakaró kis fület rögzítő tépőzár cseréjét csináltattam meg jól bevált kárpitosommal aki még szintén nem okozott csalódást.

Sajnos az autóban nincs klíma (csak rock&roll) ezért nagyon jól jön, hogy nyitott tetővel lehet közlekedni. Lehúzott ablakokkal a szél sem zavaró, még autópályán sem. – Na jó ott az ablakok fel vannak húzva…

A motor cseréje

Végre összejött a motorcsere. Elsőre egyszerűnek tűnt…

Azután a  három naposra sikeredett munka során kicsit beleláttam az autószerelés rejtelmeibe. Mint kiderült, a blokkon kívül szinte mindent át kellet szerelni az eredeti motorról, a lendkeréktől az olajteknőig, az ilyenkor szokásos kopó szimeringek és szíjakon kívűl. Viszont most gyönyörűen duruzsol és szépen húz is. Kisebb alakítgatások, kábelrendezgetések még hátra vannak, de a jelek bíztatóak az autót illetően. Így utólag egyszerűbb lett volna az injektor sort is lecserélni, de az idő sürgetett és hétvégén egyébként sem lehet tömítéseket szerezni.

Kiszerelés után minden úszik az olajban...

Kiszerelés után minden úszik az olajban…

Megtisztítva

Megtisztítva

Az új blokk. -Szép olaj-sárga.

Az új blokk. -Szép olaj-sárga.

 

IMG_0062

Az új motor, egyenlőre még talicskában Az új motor, egyenlőre még talicskában

Csendélet

Csendélet

Szervószíj feszítő

shapeimage_2

Motorcserére készülve, az első alkatrészek egyike amit felújítottam a címsorban szereplő alkatrész. Egy fúrógépbe fogott műanyagsörtés kefével teljesen sikerült felpolírozni az alkatrészt, majd jött a csapágycsere.

DSCF0137Hosszas kínlódás és ütlegelés után kiszedett gyári csapágy alapján a közeli boltban egy FAG 6301.2RSR.C3 típusú darabot ajánlottak, szerintem kicsit drágán, de legalább felvilágosítottak róla, hogy ez a cég találta ki ezt az alkatrészt. Mivel sok kedvem nem volt utánajárni pár száz forintot elautózva megvettem.

A csapágyat a hűtőbe, a tárcsát egy forrásban levő lábos vízben melengetve már gyerekjáték volt egy satu és egy megfelelő méretű crowa-fej segítségével a kettőt egybe sajtolnom.

Most szép, csillog és várja hogy úja ellepje az üzemi mocsok…

 

Széles gumik

 

Amikor hozzám került a Feroza, Bridgestone 195/70R15 D684T típusú gumival volt szerelve. Minden gumi off road könnyűfém felnire volt pakolva ami szépen illett az autóhoz. Egy gond volt vele: csúszott.

Ezért a választásom a következő garnitúra megvételekor, kis utánaolvasás és kérdezősködés után a BFGoodrich Trail T/A 205/75R15-re esett ami meglepően jó tulajdonságokat mutatott az előzőhöz képest. A fékutak lerövidültek, az autó stabilabb lett a kanyarokban, miközben a fogyasztás sem nagyon változott.
Hiába a rali versenyeken sem nagyon látni mást az autókon mint ezt a típust.
Mint kiderült nem véletlenül, az utóbbi években rengeteg pénzt nyomtak a terepgumik fejlesztésébe az egyik legrégebbi gumigyárnál.

img_9907

Az alkatrésznek megvásárolt autó egyik nem várt előnye volt, hogy gyári OZ könnyűfém felnikre szerelt 255-ös abroncsok voltak rajta . Miután az előzőekben említett BFGoodrich több mint 100.000 kilométert futott és a téli nyálkás utakon már érezhetően csúszkált, gondoltam kicserélem a Cooper XP 2000-re. A leírások szerint a maximális méret 245 mm ami igaz is lehet, mert a gumi teljes rákormányzáskor hol a kormányösszekötőben, hol a sárvédő gumi szélében akad meg és terepezésnél felveri a sarat a kocsiszekrény oldalára. Viszont az előnyei…. most olyan mint ha egy gokartot vezetnék, hihetetlenül megnőtt a menetstabilitás. A széles guminak köszönhetően a kormány kicsit érzékeny az út egyenetlenségeire, a vályúkra, de a kis fogyasztás többlet ellenére sem szerelném vissza a régit. Az autó kinézetéről meg ne is beszéljünk. Brutális. 🙂IMG_0437

XP2000a

Új motor

Szivárog az olaj a motorból… Szegényke elpörgött úgy 350.000 kilométert mindenféle nagyobb gond nélkül és bár menne tovább is nem ártana egy upgrade neki…

Szeretném az autót még legalább annyit használni -de legalábbis életben tartani- mint amennyit eddig elment a legyártása óta. Az eredeti gyári motor fura “dízeles” hangokat hallat egy ideje és folyik belőle az olaj. Szerintem az egyik szelep szimeringjénél lehet valami gond. Mivel a magyar Daihatsu klub lelkes tagjaitól sok információt kaptam ezért úgy tűnik, érdemesebb és főleg költséghatékonyabb egy kiváló állapotban levő használt motort szerezni mint a régit felújítani.

IMG_0044

Sikerült is egy viszonylag jó, használt példányt szerezni, amit valószínűleg nemsokára beszerelünk az autóba. Ez a motor ami az Applause-ben is dobog egy híresen jó, hosszú élettartamú darab. Mint kiderült alumíniumból készült  blokk, amit 16 szeleppel és hengerenkénti injektoros befecskendezéssel láttak el.

 

A weben találtam egy oldalt ahol egy hasonló motorra egy Toyota kompresszort bütyköl valaki. Ezen az ötleten azért még egy kicsit elgondolkozom, de most minden képen maradnék egy jól működő, eredeti konfigurációnál.

Gondolkodom egy olajos direkt szűrő (nem sportlégszűrő) beépítésén is. Állítólag sokat javít az autó erején az alacsonyabb fordulati tartományokban és egy “black box” sem ártana ami az enyémnél későbbi modelleken már megtalálható és egy levegő puffer a motor tetején. Szintén jót tesz a 2000 körüli fordulatszám-tartományokban.

Kezdetek

A bal oldali gömbcsuklók eléggé elfáradtak az autóban, s mint kiderült ennek darabja 40-50 ezer forint körül lett volna a legolcsóbb helyen is. Nincs után gyártott, ez van. Gondoltam keresek egy használt jobb állapotban lévő donor autót amiből még használható alkatrészeket tudok megmenteni.

alsó gömbfely

Nem sokkal később az www.autoscout24.de oldalon sikerült találni egy motorhibás Ferozát ami évjáratra is megegyezik az enyémmel. Elég jó állapotban volt sok jó alkatrésszel, amiből már jó párat integráltam kis kedvencembe. Így úsztam meg “olcsón” az új gumikat a hozzá illő könnyűfém felnivel, a generátort és még számos apróbb dolgot.

A donor

Terveim szerint ez lesz az alapja a tervezett autófelújításnak is.
A kasznit biztosan felhasználom, bár gyűjtöm az ötleteket a módosításához.

HPIM1800Ahogy tervezgetek egyre jobban bonyolódik a dolog. Egy biztos nem lesz egyszerű és nagyon sokba fog kerülni. Pedig még bele sem kezdtem…

Mindegy, bizakodom és bújom az interneten fellelt szervízkönyveket.

Német használt autós oldalak :
•www.autoscout24.de
•www.mobile.de