Kuplung-bowden

Már régóta problémám van a motorral, de az elmúlt pénteken kénytelen voltam elindulás után visszafordulni. Még szerencse, hogy 30 métert sem tettem meg, amikor éreztem, hogy pattan valami a kuplung megnyomásakor. Párszor rátaposva, teljesen megadta magát a dolog és a motorháztető felnyitása után megbizonyosodhattam, hogy igen, elszakadt a kuplung-bowdenem.
Érdekes, hogy leakadt a pedálról a szem, pedig az alábbi képen látszik még egy jó pár acélszál, ami még tarthatta volna.

 

 

 

 

Párszor már belefutottam ilyesmibe. Volt, hogy olyan 20 Km-t kellett autóznom kuplung nélkül. Azt hittem soha nem érek haza…
Még rögtön aznap rendeltem egy cseredarabot, ami hétfő délelőtt meg is érkezett.

 

 

 

 

 

 

Mindenek előtt érdemes az új bowdent egy kicsit bezsírozni és megjáratni a végeknél, mert így nem csak kenést adhatunk neki, hanem a lassan befurakodó portól is védhetjük a bowdenház belsejét
A csere viszonylag egyszerű, bár némi trükközést azér igényel. -Mire rájöttem…
Első körben a pedálba kell beakasztani a motortérből átvezetett kábelt.
Ez persze úgy van megoldva, hogy szinte lehetetlen a alulról, pedálok felől megtenni.
Viszont, ha a kormány alatti védőpanel alatt kitekerjük a kisebbik biztosítékdobozt rögzítő csavart, majd félrenyomjuk, akkor abból az irányból ügyesen be lehet akasztani a pedálkampóba a bowden végét.
Ezek után már csak a motortérben kell elrendezni mindent és alul beakasztani a kuplungkarba.
A beállítást a tűzfalon keresztülfűzött és ott lazán meghúzott bowden-ház rögzítésével lehet megtenni. Kis rutinnal (bár ez nem hangzik túl jól) 15-20 perc alatt megvan mindennel együtt.

 

 

 

Tavaszig…

Ma éppen csak 10 C fok volt, de ez is elég volt ahhoz, hogy kimerészkedjek a meleg szobából a garázsba. Annál is inkább, mert ahogy néztem időszerűvé vált a fékbetétek cseréje. A héten meg is vettem a Zsu-nál a szükséges alkatrészt. Eleve valamilyen Japán-t kerestem, mert a jópárszor gondom akadt a főleg nyáron sivító alkatrészekkel. A japánok viszonylag minőségibb darabok és hát az autó is onnan származik. Kiderült más nem is volt csak Japanparts (rendelési szám: JPA607AF*B). A dobozt kinyitva örömmel konstatáltam, hogy a lekerekített szélű és felület-védett vasra applikált kopóréteg mellett még a rezgéscsillapító kis lemezkéket is mellékelték.
Ez az a pici acéllemezke a fékbetét alján és tetején aminek hiánya fura dolgokat tud okozni. Sok gyártó ennél jóval drágább termékek esetén sem mellékeli ezt a kicsi, de igen hasznos izét…  -Szóval ma nekiestem és kicseréltem, kitisztítottam, bezsíroztam mindent ahogy kell. Majd holnap kiderül hogyan szuperál.

Közeben, ha már levettem a kereket (végül is mind a négyet), egy Homasitás fehér gumifestő tollal felfrissítettem a kopott feliratokat az abroncsaimon. Persze kétszer is neki kellett, hogy fussak a kielégítő eredmény érdekében.

white text

 

 

 

 

 

 

 

A grabber és a ge-már fehér ismét…

 

 

 

 

Amikor csak három henger megy…

Illetve csak kettő, mert az egyik gyertya is megadta magát.
Mint kiderült az egyik kipufogó szelep tányérja elégett, így elszökött a nyomás.
sajnos ezt csak a hengerfej levételével lehetett orvosolni, minden ezzel járó macerával együtt, de olyat, hogy a gyújtógyertyát kilövi a motor, még nem láttam. -Mondjuk ez legalább némi apróból megoldható, a maradék rész kicsavarása után.
Az alábbi kis videón jól látszik, hogy a gyertya -amit motorházban megtaláltam- bent hagyta a menetes részét a motorban. 🙂

a gyertya bent maradt része

Apróbb elemek fényezése.

Az elmúlt hétvégén pár apróbb alkatrészt (motortartók, bowdentartó, stb.) vettem kezelésbe. A drótkorongos pucolás után gondoltam egyet és sima háztartási sósavval marattam az elemeket. A maratás után mosás és zsírtalanítás (kéznyomok eltüntetése) következett.

IMG_0403

Szinte sajnáltam lefújni a gyönyörű felületet. 🙂

 

 

 

 

 

A szokásos cink tartalmú alapozás után a bevált Maestro festékkel fújtam pár rétegben a darabokat. (Nekem ez a festék vált be a leginkább, jó fedőképessége, gyors száradása mellett viszonylag nehezen folyik meg.)

IMG_0404

 

Majdnem ugyan olyan színű a festék mint az eredeti fényezés színe. Nagy előnye, hogy könnyen beszerezhető és használható.

 

 

 

 

 

A festés végén kapott még egy matt lakkréteget, hogy teljes legyen a fényezés.

IMG_0424

 

 

Nekem tetszik az eredmény. 🙂

Lökhárító, második rész.

Fejlemények vannak lökhárító ügyben. 🙂
Elkészült a karosszériás munka, így most hogy lassan jön a jóidő nekem kell folytatnom tovább a projektet.
A tervezett folytatás szerint szükség van a speciális lencsefejű konzolrögzítő csavarra. Ezt le kell gyártatnom egy esztergályossal. -Tulajdonképpen idő kéréde.
A fém belső oldalát egy kompozit anyaggal szeretném védeni az időjárástól. Remélem, hamarosan erre is lesz konkrét megoldásom.
Amint ezek készen vannak, jöhet a fényezés a hagyományos módon. (A hátsó két rész már készen, csak erre vár.) A karosszériás mesterem lefújta próbaképpen a lökőst és feltette az autóra. Terveim szerint matt vagy selyemfényű feketére festeném, bár az erős kontraszt miatt erősen gondolkozom inkább valamilyen sötétebb szürke színen.
fr_280_size880

 

 

 

 

 

 

Addig is, hogy ne maradjak ezen a hét végén sem távol a garázstól, az elrozsdásodott hátsó ködfényszórótartó helyett gyártanom kellett egy újat.
Ezt már alumíniumból, bár ugyan úgy szegecselve mint az eredeti konzol volt.

fr_289_size880
fr_290_size880

Kis retró

A kilencvenes évek elején készült PR film. A „mennyire jók vagyunk” stílusban.
Szinte már nosztalgikus. 🙂

Első lökhárító

A tél nemigen kedvez az autós projekteknek.
Kit hideg, bent a fűtött lakásban kellemes meleg van. -Ez már önmagában elég, hogy kitoljam a Feroza szerelgetéseit tavaszig. Arról nem is beszélek, hogy télidőben tiszta mocsok az autó. Viszont, hogy addig is történjen valami egy régóta húzódó projektet szeretnék megvalósítani. Talán már írtam, hogy a hátsó lökhárítókat átalakíttattam, hogy ne legyen rajta műanyag sarokelem. Ezek a műanyagok deformálódnak, ha mondjuk a Tesco parkolóban nekitolnak egy kosarat, de magától sem túl stabil, mivel már elrohadtak a tartóelemek, hogy a csavarokról ne is beszéljek.
Most arra vár, hogy lefényezzem.
Viszont ha már fényezésre kerül a sor, akkor legyen teljes a dolog. Az első lökhárítót is átalakíttatom, így tavasszal egyben fényezhetem az egészet.
Lassan készül, de remélem készen lesz mire itt a jóidő. -Már alig várom.
Kissé mokányabb, terepjárósabb lesz mint az eredeti. 🙂

fotó

Tartalék ponyvatető

Bár már erősen őszül, gondoltam nem árt egy tartalék ponyvatetőt szerezni a járgányhoz. Az index fórumon Backspacer jóvoltából sikerült találnom is egyet kedvezményes áron. (Ez úton köszönet érte. 🙂 )
Ő már sajnos eladta az autóját, bár elég mutatós darab volt. Remélhetőleg az új tulajdonos is élvezni fogja.
Az eddig használt tetőm „együtt jött” az autóval, sanszos hogy első szériás darab.
A most vásárolt lecipzárazható oldalsó ablakokkal rendelkezik… -Majd kiderül tavasszal hogyan válik be.
Addig is Backspacer egyik videoklipje, amiben szerepel az autója. Érdemes megnézni, tényleg szép darab és persze ebből a kis filmből is átjön az az életérzés amit sugároz ez a lassan 25-30 éve tervezett csoda. 🙂

 

Kapcsolópanel

Ahogy fejlesztgettem az autót, riasztóval, elektromos ventilátorral és egyéb kütyükkel jó pár kapcsolót kellett beépítenem utólag. Hol a riasztó figyelmeztető kültéri jelzését, hol a kapcsolható elektromos hűtőventilátor kézi kapcsolását kellett megoldani. A tervezett légrugó töltéséről és leengedéséről nem is szólva.
Egyszóval kellett valami egységes hely, ahova kulturált módon el lehetett helyezni több kapcsolót.
Ezt a helyet végül is az autórádió alatti részen találtam meg. Itt jól láthatóak a jelzőfények, kéznél vannak a kapcsolók és kis gyakorlás után vakon is kezelhetőek a gombok. Nem kell oda nézni, ha valamit állítani szeretnék.
A panel fémlemezből készült, egy kartonpapír sablon után. A matt fekete festést, alapozás után a jól bevált Maestro festékkel végeztem. A kapcsoló helyek pontosan kireszelve.

Az első kapcsoló, nappal is jól látható, erős fénnyel világít. Ez jelzi a hűtőventilátor bekapcsolását.
Külön történet a kapcsoló átalakítása. Meg kellett oldnom, hogy kikapcsolt állapotban is lássam ha bekapcsol.  Nem tudom miért, de ezeket a kapcsolókat három kivezetéssel szerelik. Kettő a kontaktus és egy a visszajelző világításához. A probléma csak az, hogy a visszajelző fény csak akkor világít, ha a kapcsoló be van kapcsolva. Az én esetemben, amennyiben a hőgomba kapcsolja a ventilátort nyilván sötét maradt.
(Az első kis kapcsolón külön két kivezetés volt a LED-nek, könnyen megoldhatóvá téve a problémát. A régi helyén, a bal oldali bajuszkapcsoló mellett ez a kis fény is jól látható volt.)

A többi kapcsoló a hagyományos kis piros LED-es verzió.
Erre került a légrendszerbe beépített ionizáló (gondolva a hideg napokra, amikor minden ablak fel van húzva) és a külső térérzékelő radar kapcsolója is. Meg még ki tudja mit hoz a jövő.
A jobb oldalon már befaragtam a légrugó vezérlőgombját is.

fr_385_size880

kapcsolók

vezérlő panel

vezérlő panel

 

 

 

 

 

 

 

 

Motortartó gumibak

A Ferozánál az egyik olyan alkatrész ami rendszeresen (különösen sportos vezetés mellett) cserélni kell az a motortartó gumibak. Ebből is a menetirány szerinti jobb oldali, mivel hirtelen gázadásnál, a fellépő nagy nyomaték miatt a motor elfordul az óra mutatóval azonos irányban. A bal oldali maximum összenyomódik, de a jobb oldali a húzóerő miatt előbb utóbb elszakad.
Ebben jól jelzi a problémát, hogy nagyobb gázadásnál (főleg induláskor) a váltókar jobban kileng a megszokottnál és talán a motor alapjárata is mintha egyenetlenebb lenne.

Kicsit továbbgondolva a dolgot, egy egyszerű megoldást választottam. A gumibak felső részéhez, ahova a motortartó konzol csatlakozik egy kis kiegészítést készítettem.
Ezen az alsó furattal megegyező helyen egy kissé nagyobb lyukat fúrtam, majd egy alulról átdugott 9mm hosszú 10-es átmérőjű csavarral rögzítettem az eredeti módon.
A felső részhez hegesztett füleken túllógó csavarvégre egy szeleprugót tettem és azt egy alátéttel és egy anyával összehúzva adtam kis mozgásteret a gumibaknak. Viszont a megnövekedett húzóerő -reményeim szerint- már nem tudja majd szétszakítani a gumituskót.

fr_380_size880fr_381_size880